Cégbemutatás

A FORTUNÁT Kft. 1999. októberében alakult családi vállalkozás. Tevékenysége az évek folyamán módosult, de az alap koncepció és mottó nem változott.

„Üzletpolitikánk, úgy végezni az adott feladatot, hogy a megelégedett Ügyfél, újabb Ügyfelet hozzon.”

Megalakulásunk óta több lakásépítési projekt finanszírozási elképzelésének kialakításában, vállalati hitelkérelmek elkészítésében vettünk, 
illetve veszünk részt. Igény esetén a lakossági hitelek megvalósításában is közreműködünk. A Fortunát Kft. munkatársainak feladata, 
magas szintű szakértelemmel, magas színvonalú szolgáltatás mellett végezni munkájukat az ügyfelek teljes megelégedettsége érdekében. Munkatársaink több éves könyvelői és banki gyakorlattal rendelkező szakemberek, akiknek nem jelent nehézséget ügyfeleink színvonalas kiszolgálása. Társaságunk 2013. őszén úgy döntött, hogy kihasználva a Társasházak részére nyújtott szolgáltatások által szerzett tapasztalatokat, bővíti tevékenységét. A cél elérése érdekében az egyik tulajdonos ez év januárjában OKJ képzés keretében jeles eredménnyel sikeres vizsgát tett az EFEB Tréning vizsgaközpontban Társasházkezelőként. Társasház kezelőként minden olyan feladat elvégzését vállaljuk, amely biztosítja a Társasház kiegyensúlyozott műszaki és pénzügyi működését. Havi rendszerességgel figyeljük a közösköltség fizetési fegyelmet. Folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyek bevételt hozhatnak a Társasház Tulajdonosi közössége számára, illetve a kiadásokat csökkenthetik. Munkánk során maximálisan támaszkodunk a tulajdonosok segítségére, mert eredményes Társasház üzemeltetést csak a Tulajdonosok együttműködésével lehet megvalósítani.